A dogecoin árfolyama ismét komoly raliba kezdett, miután a Coinbase kriptotőzsde bejelentette, hogy elkezdi elfogadni a bejövő átutalásokat az eredetileg viccnek indult tokenből, amelynek árfolyamát továbbra is leginkább Elon Musk tweetjei rángatják.
Tavaly tavasszal az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) figyelmeztette a Teslát és Elon Musk vezérigazgatót, mert állítólag megsértették egy 2019-ben felülvizsgált megállapodás feltételeit - derül ki a Wall Street Journal által megszerzett és ismertetett levelezésből.
A dogecoin megalkotója, Billy Markus hétfőn azt mondta, hogy a kriptopénzek piacát leginkább az hajtja, hogy a befektetők el tudják adni a tokenjeiket nagyobb bolondoknak, ami a nagyobb bolondok elméletének egyik alaptétele.
A Tesla egyes modelljeinek ára ismét emelkedik az autóipar globális ellátási láncában tapasztalható zavarok miatt, különösen a nyersanyagokhoz kapcsolódóan - közölte Elon Musk a Twitteren.
A bitcoin-bányászatban a megújuló energiára való nagyobb mértékű támaszkodás vonzóbbá teheti az alulteljesítő napenergia szektort, mondta Cathie Wood sztármenedzser egy kriptopénz-konferencián csütörtökön.
A Tesla szokatlan lépésre szánta el magát a globális chiphiány közepette, előre fizetne a chipekért a gyártóknak, és annak a lehetőségét is vizsgálja, hogy saját öntödét vásároljon magának.
A kriptopiaci befektetőket alaposan megrázhatta a közelmúltban bekövetkezett hajmeresztő eladási hullám, amit elsősorban Elon Musk tweetjeinek és a kínai állam szabályozásának köszönhettünk. De ennek a többszáz milliárd dollárt elsöprő éremnek is létezik egy jó oldala: mégpedig nem más, mint hogy megnyitja az ajtót egy "pénzkímélő" adóstratégia előtt.
Múlt héten a kínai bejelentést követően óriási zuhanást láttuk a kriptovaluták piacán, egy nap alatt esett a legnépszerűbb eszközök árfolyama 20-40 százalékot, viszont a napokban újra megérkeztek a vevők a piacra, de a korábbi csúcsoktól továbbra is távol vagyunk. De mégis hogyan kell értelmezni Kína újabb lépését a kriptovalutákkal szemben, és mit kell tudni azokról a környezetvédelmi kockázatokról, amikre Elon Musk is felhívta a figyelmet a bitcoin kapcsán? Ennyi lett volna a kriptovaluták 2021-es bikapiaca, vagy még folytatódhat a rali? Mit csináljon, aki rosszkor szállt be? Ezekről beszélgetett Kövesy Károly, a Portfolio részvény rovatának elemzője és Mogyorósi Attila, a Coincash.eu társalapítója és ügyvezető igazgatója a legutóbbi podcast adásunkban.
A Tesla bejelentette, hogy változik bizonyos járműveiben az önvezető rendszer, ezzel az új rendszerrel az ebben a hónapban leszállított Model 3 és Model Y járművekhez már nem jár radar az autóhoz, és csak a kamerák segítségével fognak működni.
Brutális esésen vannak túl a kriptovaluták, múlt héten a vezető kriptoeszközök értéküknek 50-70 százalékát veszítették el, az esés a hét végén gyorsult be, az alacsony forgalmú, illikvidebb hétvégi kereskedési napokon pedig a kriptók elérték a lokális mélypontjukat. Onnan meredek árfolyamemelkedés következett, ami a túladottságon kívül több, a kriptovaluták jövője szempontjából jó hírnek tudható be.
A New York-i Egyetem professzora, Aswath Damodaran szerint az ether kriptovalutának nagyobb esélye van arra, hogy árupiaci termékké váljon, mint a bitcoinnak. Alapvetően fényesebb jövőt jósol a második legjelentősebb kriptónak, mint a bitcoinnak, illetve azt is elmondta a CNBC műsorában a sztárközgazdász, hogy mi a legnagyobb probléma szerinte a bitcoinnal.
Egészen elképesztő zuhanásokat láthattunk tegnap a kriptovaluta-piacon, a fontosabb eszközök árfolyama 20-50 százalékot is esett mindössze néhány óra leforgása alatt. Az eladási hullám délután gyorsult be igazán, aminek apropóján egyes elemzők már kapitulációról is beszéltek. A 2020-as év egyik sztárbefektetője, Cathie Wood is megszólalt a kriptopiaci vérengzés apropóján, a guru a jelenlegi helyzetnek is megtalálta a pozitív oldalát.
Pár óra leforgása alatt közel 50 százalékot zuhant az eredetileg poénnak szánt kriptovaluta, a dogecoin árfolyama. Elon Musk kedvenc kriptója ráadásul úgy esik, hogy a Tesla-cégvezér még nem is posztolt ma semmit a kriptovalutákról - egyelőre.
Az elmúlt napokban alaposan beszakadt a bitcoin árfolyama, és továbbra is ütik a befektetők a kriptovalutákat. Kevésbé tűnik látványosnak, de mindeközben a Tesla árfolyama sem alakul éppen rózsásan az elmúlt hónapokban, és bár a cég növekedése folytatódik, több kellemetlen hír is érkezett mostanában. Emellett pedig kiderült, hogy a 2008-as válságot megjósló tőzsdeguru, Michael Burry is nagy tétekben a cég ellen fogadott. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mennyire borúsak az elektromosautó-gyártó kilátásai.
Míg a tech-túlsúlyos Nasdaq több, mint 5 százalékkal került lejjebb ebben a hónapban az inflációs aggodalmak miatt, addig néhány kriptovaluta, mint például a bitcoin még brutálisabban esett, a legjelentősebb kripto egészen pontosan 30,7 százalékkal csökkent ebben a hónapban, míg a történelmi csúcshoz képest 40 százalékos a mínusz. A vesszőfutás igazán a múlt hét végén indult csak be, első körben Elon Musk Twitteres aktivitása miatt szakadt be az árfolyam, a Tesla-cégvezér ugyanis azt mondta, hogy az elektromos autógyártó környezetvédelmi aggályok miatt nem fogad el többé bitcoinfizetést az autókért. Ezt követte a ma hajnali esemény, amikor is Kína megtiltotta a pénzintézeteknek, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleiknek, újabb figyelemreméltó eladási hullámot generálva a kriptoeszközöknél. De persze a jelenleg tomboló viharban is akadnak optimisták, egy guru például nem kevesebb, mint 250 ezer dolláros 12 havi célárat fogalmazott meg a bitcoinnal kapcsolatban - azt is elárulta persze, hogy miért.
Bár már az elmúlt napokban is kifejezetten rossz hangulat uralkodott a kriptovaluták piacán, miután Elon Musk nekiment a bitcoinnak, amelynek esése megával rántott a piacot, most még tovább eszkalálódtak az események és hirtelen begyorsult az esés, miután Kína megtiltotta a pénzintézeteknek és a fizetési vállalatoknak, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak.
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
Az elmúlt egy hétben több mint 20 százalékot esett a bitcoin árfolyama, miután Elon Musk, a Tesla vezére hadjáratot indított a kriptopénz ellen Twitteren. Az esés - amely a mostani rali során az eddigi legnagyobb korrekció - úgy tűnik elbizonytalanította az új belépőket, míg a tapasztaltabbak keze nem remegett meg – derült ki a Glassnode új anyagából.
Elon Musk pálfordulását követően csúnya esés alakult ki a kriptodevizák piacán, miután a Tesla-vezér keményen nekiment a korábban általa népszerűsített bitcoinnak. Természetesen a kriptopiacon továbbra is annyira meghatározó eszköz a bitcoin, hogy ez magával rántotta a többi kriptodevizát is, miközben Elon Musk háborút vívott hétvégén a kriptósokkal Twitteren.
A dogecoin nagyot emelkedett pénteken, miután Elon Musk ismét tweetelt a mémcoinról, a Coinbase pedig közölte, hogy a kriptopénzt elérhetővé teszi a tőzsdei platformján.